07.23.

Megjelent: 2018. július 23. hétfő

Megerősítették: jövőre 8 százalékkal nő a szakdolgozók bére
Az egészségügyi szakdolgozók esetében - a 2016-ban indult többlépcsős béremelés részeként - 2019 novemberétől további 8 százalékos emelésre kerül sor. Az államtitkár elmondta azt is, a költségvetés fedezetet nyújt valamennyi, a korábbi években megvalósult béremelési intézkedés továbbviteléhez is.
http://weborvos.hu/egeszsegpolitika/megerositettek-jovore-8-szazalekkal-no-a-szakdolgozok-bere-246936

A felnőttek törvényes munkaidejénél is többet ülnek az iskolapadban a magyar diákok, de az államtitkár szerint nincsenek túlterhelve
Bódis József szerint a túlterheltség sztereotípia. Az érintettek nagyon nem így látják.
http://magyarnarancs.hu/belpol/a-felnottek-torvenyes-munkaidejenel-is-tobbet-ulnek-az-iskolapadban-a-magyar-diakok-de-az-allamtitkar-szerint-nincsenek-tulterhelve-112539

Majdnem egy teljes osztályt megbuktattak egy budapesti szakközépiskolában
A diákok szerint három évig gyakorlatilag semmi hasznosat nem tanítottak nekik. Hiába küzdöttek a szülők is, a vezetőség csak az utolsó pillanatban próbálta menteni a helyzetet, akkor már hiába.
https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/bmszc-umszki-buktatas-iskolai-botrany/

Havi 220 ezer forintért bérelhetnek egy 12 négyzetméteres kollégiumi szobát a BME oktatói
Még a nyári időszakban sem kapnak kedvezményes áron kollégiumi férőhelyet a Budapesti Műszaki Egyetem oktatói, inkább hagyja üresen állni a szobákat a Kollégiumok Igazgatósága.
https://24.hu/belfold/2018/07/22/havi-220-ezer-forintert-berelhetnek-egy-12-negyzetmeteres-kollegiumi-szobat-a-bme-oktatoi/

Mégis magukra hagyják a legesélytelenebb munkakeresőket
Előremutató módszer a munkaerőpiacról kiszoruló munkanélkülieket  úgy visszaterelni a munka világába, hogy közben egészségügyi és szociális problémáikat is kezeli egy szakemberekből álló csapat. Ez lett volna a speciális közfoglalkoztatás lényege, ami azonban eddig megvalósult a programból, az egy sor gyermekbetegséggel küzd. Hiába az egészségi állapotfelmérés, ha aztán a kezelésre már nem marad kapacitás, és hiába szereznek újból munkarutint az egészségkárosodott speciális közmunkások, ha utána a rendes közmunkában megint csak nehezen végezhető, fizikai munkát kaphatnak.
https://abcug.hu/megis-magukra-hagyjak-a-legeselytelenebb-munkakeresoket/

Sok szabadnap lesz 2019-ben
Hét hosszú hétvége lesz 2019-ben. Karácsonykor öt napos munkaszünet lesz.
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/szabadsag-munkaszuneti-nap.666602.html

Az igazolatlan terápiák akkor is veszélyesek, ha csak kiegészítésként használják
Leginkább azok a betegek vannak veszélyben, akik vakon bíznak az alternatív gyógymódokban és lemondanak a hagyományos orvoslásról.
https://zoom.hu/hir/2018/07/22/a-gyogyfuvek-hasznalata-veszelyesebb-a-homeopatianal/

A megbízhatóság a legfőbb értékük
Négy éve, 20 éves korában alapította az Amigos a Gyerekekért Alapítványt, amelynek egyetemista tagjai hat kórházban, heti rendszerességgel betegeskedő gyerekeknek oktatnak nyelveket, korrepetálják őket, vagy csak kézműveskednek, barátkoznak velük. Olyan közösséget épített, aminek minden tagja örömmel jár a beteg gyerekek közé. Fábián Sára a Jószolgálat-díj önkéntes kategóriájának szakmai különdíjasa.
https://index.hu/belfold/2018/07/22/amigos_fabian_sara_joszolgalat/

Miért olyan nehéz megszabadulni a muslicáktól?
A muslicáknak nem kell sok, hogy megszállják a konyhát. De miért jelennek meg olyan hirtelen a rovarok, és hogyan tudunk megszabadulni tőlük?
https://24.hu/tudomany/2018/07/22/muslicak-megjelenesenek-oka/

 


 

07.23.

Megerősítették: jövőre 8 százalékkal nő a szakdolgozók bére
Az egészségügyi szakdolgozók esetében - a 2016-ban indult többlépcsős béremelés részeként - 2019 novemberétől további 8 százalékos emelésre kerül sor. Az államtitkár elmondta azt is, a költségvetés fedezetet nyújt valamennyi, a korábbi években megvalósult béremelési intézkedés továbbviteléhez is.
http://weborvos.hu/egeszsegpolitika/megerositettek-jovore-8-szazalekkal-no-a-szakdolgozok-bere-246936

Bővebben...:

07.22.

Kevesebb pénzt küldene Magyarországra az Európai Bizottság. Megvágnák
Jelentősen csökkentené a Magyarországra jutó uniós forrásokat a következő hétéves költségvetési ciklusban az Európai Bizottság. Ráadásul ez a pénz is veszélybe kerülhet, ha a kormány nem tesz valamit a korrupció ellen.
http://magyarnarancs.hu/belpol/megvagnak-111913

Bővebben...:

07.21.

Brutális elvonás: megszűnhet a rendőrök túlóradíja, tömeges leszerelés várható
A B1 blognak névtelenül nyilatkozó rendőrök szerint lefeleződhet az utcán lévő rendőr állomány, miután megszűnik a rendőrök túlóra-pénze.
https://b1.blog.hu/2018/07/19/brutalis_elvonas_megszunhet_a_rendorok_tuloradija_tomeges_leszereles_varhato
https://zoom.hu/hir/2018/07/20/eltunnek-a-rendorjarorok-az-utcakrol-ha-megszunik-a-fizetett-tulora/
https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/14924-bardos-judit-lassan-semmi-visszatarto-ereje-nem-lesz-a-rendorsegnek

Bővebben...:

07.20.

Sokadszorra lóg a levegőben a közszféra drasztikus leépítésének lehetősége.
A versenyszféra most épp a hivatalnokokban látja a munkaerőhiány orvosságát, és nyilván a kormány is szívesen csökkentene kiadásokat, mert azok minden erőfeszítés ellenére folyamatosan csak nőnek az állam méretével együtt. A közszférában dolgozók szerint viszont a fejétől bűzlik a hal, a közigazgatás teteje az állami cégekkel együtt egyre csak burjánzik, míg a valódi közszolgáltatásokban dolgozókból valójában hiány van.
https://index.hu/gazdasag/2018/07/19/kozszfera_leepites_munkaerohiany_burokraciacsokkentes/

Bővebben...:

07.19.

Küzdelemre készülnek a nyugdíjfolyósítónál
Átverte a kormány az Államkincstár dolgozóit az 50 százalékos fizetésemelés ígéretével, jó, ha jövőre emelkedik a bérük. A szakemberek menekülnek vagy szakszervezetet alapítanak.
http://nepszava.hu/3001910_kuzdelemre-keszulnek-a-nyugdijfolyositonal

Bővebben...:

 


A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

 

"A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg."

2012. BRDSZ
Powered by Joomla 1.7 Templates adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában